02. A kezdetek (folytatás....

Pályafutásom alatt rengeteg emberrel ismerkedtem meg, akik azt mondották magukról hogy ők "íjászok". Lehet hogy így van, hisz íjat tartottak a kezükben. Vissza gondolva már nem is vagyok ebben olyan biztos.
Az "íjásztársadalom" még ha csak a szorosan vett hagyományőrző íjászokat vesszük is, és kihagyjuk a többi egyéb más okból íjászkodó tagtársunkat, akik közt szép számmal vannak
"csak" a sport kedvéért lövő emberek, (akiket nem érint meg a hagyományok ápolása), széles társadalmi és foglakozási rétegből kerül ki. Orvos, mérnök mellett őrzi a honfoglaló íjász hagyományokat mentőápoló és börtönőr. Tanuló és vállalkozó. Lovasember és gyalogos, munkavállaló és munkaadó egyaránt.
Amiért mindezt elmondom, a következő............

Tapasztalatom szerint sok olyan ember van, aki szeretné megismerni őseink íjász tudományát, azon kívül a hagyományokat, szokásokat, és ebbe belefér a gasztronómiai érdeklődés is, de nem mer belevágni az ismeretlenbe. Aztán van a másik véglet. Íjat vesz a kezébe és mindent tud. Vagy csak hiszi hogy igen.

Amikor elkezdtem bekerültem egy körbe. Egy kis csapatba (kb. 25-30 ember, férfiak,
nők gyermekek vegyesen az élet minden területéről) akikben csak egy valami volt közös: az íjászat. Tapasztalat hiányában azt hittem ők a csúcs, hisz mikor én "bekerültem" akkor ők már öt hosszú éve művelték ezt a "sportot". Kutatták a hagyományokat és őrizték a megszerzett tudást. Baráti társaság lévén nem volt eredményes "nevelés", tapasztalat megosztás. Nem volt kérdés-felelet-tanítás. Jó pár év múlva rájöttem hogy némelyeknél mi volt az oka ennek. Mintha azért nem kérdeztek és oktatták volna egymást mintha az egy kissé lealázó lenne. Egy olyan kör alakult ki, ahol mindenki azt hitte a másikról hogy az mindent tud, és ennek hiányát elárulni kérdésekkel valami visszalépés.
Aztán a hagyományőrző csoport révén megismerkedtem egy másik csoporttal, akik magukat "Íjászegyletnek" hívták. Beléptem hátha tudok valami "okosat" tanulni.
Nem bántam meg. Ott tanultam meg hogy mint minden sportban az íjászatban is (legyen az csupán honfoglaló hagyományőrző íjászat) vannak szabályok és azok megismerése (sőt betartása) nem árt.
Olyan dolgokat tanultam, hallottam, amikről a hagyományőrző csoportban még csak említés sem történt. Olyan bűvös szavakat mint a "hátsó horgonyzási pont"........
Vagy az olyan hogy "magasan van a könyök", és ezt hogy lehet önmagunkon észrevenni.
Hogy a mutató ujjam felső, vagy a gyűrűs ujjam alsó fele sajog, és ebből érezzem hogy hol a könyököm?
Ez elsőre kínai volt nekem.

Szép lassan megtanultam a "szórásképből" kielemezni hol is tartok. Aztán mivel minden apró infót felcsipegettem, olyanokat hogy "csak hármat lőjj egy célra mert azt még tudod követni
(emlékszel rá) mit hogyan csináltál", szépen lassan megtanultam hogy a szóráskép alapján mire kell odafigyelni.
Függőleges vagy vízszintes szórás milyen hibát hordoz.
Voltak furcsa emberek ott is. Húsz huszonöt vesszőt lőttek egy célegységre , és boldogan mutogatták ha ebből valamely vessző megközelítette a célt. Furcsának találtam hogy nem hallgatnak a szép szóra. Ezek nem akarnak fejlődni????
Aztán nagyon csúnya dologra vetemedtem akkor fiatal fejjel. Oldalról szétlövöldöztem a vesszőjüket. Csak úgy fegyelmezés és oktatási célból. Nem volt szép már tudom. Akkoriban rengeteget edzettem. Kulcsom volt az edzőteremhez (egy használaton kívüli tekepálya).
Volt egy társam, akivel minden nap mentünk lőni. Egy idő után azzal szórakoztam hogy tíz méterről diót lövöldözök szét.

Szépen lassan lecsengett ez a korszak is. Elhagytam az egyletet, ahol szép napokat töltöttem.
Rájöttem hogy nekem csak a hagyományőrzős egyesület jelent valamit. Belefeküdtem teljesen ebbe a "járomba". Megpróbáltam azokat a tapasztalatokat és nevelési rendszereket, módszereket bevinni az egyesületbe amiket az íjász egyletben elsajátítottam. Gondolok itt a helyes testtartás-
ra, karok tartására, oldásra stb stb........

Nem mondom hogy könnyű, mert vannak ellenzők. Sőt vannak "lusták" is, akik a mozdulatsor többszöri elismétlése után (mikor még mindig nem jó az eredmény) kijelentik unják az egyforma mozdulatok többszöri ismétlést. Sokszor sokan furcsán néznek rám mikor elkezdem mondani a "hülyeségeimet". Amikor elkezdem taglalni hogy pl. az úszásban sem mennek be azonnal a vízbe az íjászatban is elsőre nem is fontos az íj a kézben. Aztán még nagyobb a bámulás mikor elmondom hogy otthon a jó meleg szobában kitűnően lehet gyakorolni az íjászatot.




......